BOSZORKÁNY kontra PAP
A BOSZORKÁNY

„Az egyik nagyvárosi pópáról is én vettem le az átkot, az egyik püspök családját pedig én szabadítottam meg a ,hetediziglenes' rontástól. Cserébe klienseket küldök az egyik erdélyi ortodoxpaphoz, ha ördögűzésről van szó.”

„Olyan tündérboszorkány vagyok, akit az angyalok védenek.”

Evvalena

     
A KÖNYV
     
SZERZŐK
     
EVVALENA

„…a Tarot kártya korábban a papok jóseszköze volt, csak kivették az eszköztárból, mert a papok energiáit felemésztette a Tarot kártyával való jövőkutatás, hiszen a hívőket sok esetben jobban érdekelte, hogy ki lesz majd a férjük, feleségük, sikerül-e a földjüket eladni, hány marhájuk lesz tavasszal… stb., mint a kötelező liturgiák.”

„Mindegy miben hiszünk, csak higgyünk valamiben. Amiben hisz az ember, az működik..." 

„Mert amikor baj van, mindjárt paphoz, természetgyógyászhoz, boszorkányhoz futunk, mindjárt elkezdünk tanulni, változtatni, átértékelni. A rossz viszi előre a világot. A rossz az, ami által fényesedni kezdünk, legalábbis, ha túléljük.”

     
VARÁZSLATOS...

EVVALENA SZALON * Spirituális összejövetelek, szeánszok, előadások, tanítások, kiállítások, tárlatok, kirándulások * Az aktuális programot kövesd nyomon a Facebook-on!

Evvalena di Reirossi ÉVA ILONA spirituális tanácsadó író tanító


Promote Your Page Too

BOSZORKÁNY VOLTAM VELENCÉBEN: A BOSZORKÁNY KÖNYV

SZERELEM * EROTIKA * BŰVÖLET

     
* Pater Prospero

Evvalena di Reirossi - Pater Prospero - Veronica Chiave

BOSZORKÁNY kontra PAP

Szerelem, halál, átok, ördögök, szellemek, alvilág és túlvilág a spiritiszta vallásában és a lelkész hitében

Egy katolikus pap harca egy mindenre elszánt boszorkánnyal – napjainkban

 

PATER PROSPERO

     

Ebben az esztendőben már huszonöt éve annak, hogy fiatalkori benső útkeresésem eredményeképpen rátaláltam Krisztus egyházára, a katolicizmus útjára, a kereszténység lelki családjára, ahol mindazt megkaptam, amire lelkileg, szellemileg szükségem volt. Lelkipásztorként ezt az utat járom azóta is. Úgy érzékelem, hogy a hozzám fordulók őszinte, nyílt válaszokat várnak kérdéseikre. A fiatalok is egyre őszintébbek, szókimondóbbak, lelkesednek azért, hogy kívül-belül azonosak legyenek önmagukkal, s ne kelljen képmutató, hazug életet élniük.

A hivatásomban való megingásig tettek próbára azok az élmények, amikor olyan testvérekkel találkoztam és beszélgettem, akiknek a szavaiból világossá vált számomra, hogy az elkövetkezendő évtizedekben egyre kevésbé lesz szükségük papi szolgálatomra és rendtársaim segítségére! Dermedten szemléltem a fiatalokat, akik nevetve legyintettek mindarra, amit én a legszentebbek között tartottam számon, és értetlenkedve fogadták szomorúságomat. Az egyik ilyen beszélgetés vezetett el arra a gondolatra, hogy jobban kellene harcolnom azzal a láthatatlan ellenféllel, amely egyre több lelket ragad magához. Papként ismernem kellene azokat a tanításokat, melyek oly sok, egyházunkhoz tartozó hívőt is vonzanak. Ők még nem szakították meg kapcsolatukat Krisztussal, de lehet, hogy már csak egy nagy Mestert, Tanítót látnak benne. Formálisan még egyházunkhoz tartoznak, de talán fontosabbak számukra azok az általuk személyesebbnek, emberségesebbnek megélt kapcsolatok,  melyek más szellemi-lelki szférákba kötik őket.
 
Egyházi pályámat Budapesten, a domonkosok rendjében kezdtem 25 évvel ezelőtt. Szent omonkosnak köszönhető az a  szerzetesrend, amely ötvözi magában a papságot és az apostolságot. A rendalapító történelmi feladata volt a franciaországi albigensekkel és valdensekkel folytatott párbeszéd. A szellem, a felvértezett tudás kardjával és a rózsafüzérrel, mint lelki fegyverzettel küzdött. Én tollat ragadtam, s e könyv lapjain keresztül remélem, hogy sokakhoz eljutnak jobbító szándékú gondolataim! Egy jó beszélgetésre, párbeszédre, szellemi eszmefuttatásra mindig szívesen vállalkozom. Célom, hogy ebbe minél többen be tudjanak kapcsolódni azon bizonytalankodók közül, akik egyik lábbal még itt, az egyházban, a másik lábukkal viszont már amott, a jósok, a mágusok bűvkörébe léptek.
 
A gondolatok regényes formában megírt tálalása lehetőséget biztosított arra, hogy magam is bemutatkozzam, és megmutassam jelenlegi szolgálati helyemet, ahol immár 17. éve élek és dolgozom
az Úr szőlőjének egyszerű munkásaként, a lébényi Szent Jakab templomot.
 
Pater Prospero
 
   

   

   

   

   

   

   

INSULA PACIS - A "BÉKE SZIGETE"

Lelkigyakorlat a Szent Jakab templomban és zarándokházban!

Megannyian írták le így a Szent Jakab templom, a Szent Jakab zarándokház és a Szent Jakab plébánia épületegyüttese által körülölelt kert és udvar hangulatát: "Ez a béke szigete."

Isten békéjét szívünkben megtaláljuk, ha a világ zaja, a felpörgetett élet morajlása, vagy belső vívódásaink kínja lehetetlenné nem teszi.

Elcsendesedés, napirend, figyelem, test, lélek, szellem megfelelő tápláléka, hozzájárul ahhoz, hogy szívünkben megtaláljuk a békét, meghalljuk Isten szavát, erőt gyűjtsünk a halogatott jó meglátásaink szerinti élethez.

Kétféle lehetőséget kínálok ehhez.

Az egyik lehetőség egy személyes elbeszélgetés (1-2 óra), melyben máris sok dolog tisztázódhat és kerülhet a helyére.

A másik lehetőség egy péntek délutántól vasárnap délig tartó hétvégi, vagy vasárnap délutántól kedd délig tartó hétköznapi mini lelkigyakorlat, melynek során két teljes nap áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy fény, világosság gyúljon ott, ahol most sötétben tapogatódzást, elakadást érez a lélek.

Szeretettel:

Pater Prospero (Gőgh Tibor)

Kapcsolat: www.facebook.com/paterprospero, e-mail: goghtibor@gmail.com, Tel.: +36 30 213-3522

Szálláslehetőség közvetlenül a templom melletti önellátó vendégházban természeti környezetben vagy a szerényebb zarándokszálláson. Jó étkezési lehetőségek (helyi pékség, vendéglők) a közelben. Az ebédet kiszállítják.

"Közel a tél, pedig mi a tavasz gyermekei vagyunk" (PP)

 

 

Evvalena di Reirossi - Pater Prospero - Veronica Chiave

BOSZORKÁNY kontra PAP

ISBN 978-615-80123-2-4

Kiadó: TÜNDÉRKÉPZŐ, 2016. szeptember 21 * www.tunderkepzo.hu

Oldalszám: 304.

Méret: 148x210 mm

Kötés: keménytáblás illusztrált belívekkel

*   *   *

Ár: 3500-Ft +1000- szállítási költség.

A szerzői példányok megvásárolhatók előreutalást követően postán küldve.

Megrendelés:

* Pater Prospero - sms-ben és e-mail-ben: 06302133522 goghtibor@gmail.com

Személyes vásárlási lehetőség:

* Lébény: Pater Prospero, Templom tér 2. Bejelentkezés: goghtibor@gmail.com

*   *   *

LIMITÁLT, SZÁMOZOTT SZERZŐI PÉLDÁNYOK mindhárom alkotó aláírásával:

5000-Ft személyes vásárlás esetén,

6000- Ft postán küldve szállítási díjjal együtt.

Megrendelés, illetve bejelentkezés a fenti elérhetőségeken.

Egyéb vásárlási lehetőségek, helyek: Líra könyvesbolt hálózat www.lira.hu * Elixír könyvesbolt www.elixirbolt.hu * Kele Verus https://ezokonyvek.hu

*   *   *

FACEBOOK OLDAL: www.facebook.com/boszorkanykontrapap

 HONLAP: //boszorkanykontrapap.gportal.hu

     
A PAP

„…vajon mekkora kárt tudnak okozni azok az újkori mágusok, boszorkányok, akik innen-onnan szedték-rakták össze a tudásukat, vagy talán az is lehet, hogy gonosz forrásból nyerték a hatalmukat. 

„Az ördögi bajoktól, a varázslástól, a boszorkányságtól és mindenféle okkult baj minden formájától, kérünk Téged, Uram, szabadíts meg minket!"

Pater Prospero

     
hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
P. PROSPERO

„…úgy vezet minket az Isten, hogy egyre közelebb kerüljünk Hozzá..."

„Egy bajban lévő ember, aki jóshoz, boszorkányhoz fordul, mindent elhisz. A kártyák mindig azt üzenik, ami mélyen, benned él. Ez az ördög bibliája, mert azt olvasol ki belőlük, amit csak akarsz!”

"Vallásosnak lenni annyit jelent, hogy Isten jelenlétében élsz… ami fent, az Égben, s ami bent, a Szívben van.”

„A mágiával viszont arra próbálják rávenni ezeket az általunk pontosan nem is ismert, és homályba burkolódzó lelkeket, hogy a mi akaratunkat hajtsák végre az isteni szférában.

     
LELKIGYAKORLAT

Insula pacis – a „Béke szigete”

Lelkigyakorlat a Szent Jakab templomban és zarándokházban Pater Prosperoval kattints ide!

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
     

Boszorkány kontra Pap | Promote Your Page Too


Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról    *****    HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    Loki rajongók! Fan Fiction és egyéb történetek! Gyere és olvass nálam kedvedre! Ha tetszik, claim loyalty to me! (Loki)    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA és segíts másoknak is az asztrológia tanaival!    *****    Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Online Gyermekáruház és bababolt Több ezer termékkel olcsón, országos kiszállítással!    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Supernatural - Odaát - 13. Évad - Extrák - Infók - Érdekességek - Odaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - Odaátv