BOSZORKÁNY kontra PAP
A BOSZORKÁNY

„Az egyik nagyvárosi pópáról is én vettem le az átkot, az egyik püspök családját pedig én szabadítottam meg a ,hetediziglenes' rontástól. Cserébe klienseket küldök az egyik erdélyi ortodoxpaphoz, ha ördögűzésről van szó.”

„Olyan tündérboszorkány vagyok, akit az angyalok védenek.”

Evvalena

     
A KÖNYV
     
SZERZŐK
     
EVVALENA

„…a Tarot kártya korábban a papok jóseszköze volt, csak kivették az eszköztárból, mert a papok energiáit felemésztette a Tarot kártyával való jövőkutatás, hiszen a hívőket sok esetben jobban érdekelte, hogy ki lesz majd a férjük, feleségük, sikerül-e a földjüket eladni, hány marhájuk lesz tavasszal… stb., mint a kötelező liturgiák.”

„Mindegy miben hiszünk, csak higgyünk valamiben. Amiben hisz az ember, az működik..." 

„Mert amikor baj van, mindjárt paphoz, természetgyógyászhoz, boszorkányhoz futunk, mindjárt elkezdünk tanulni, változtatni, átértékelni. A rossz viszi előre a világot. A rossz az, ami által fényesedni kezdünk, legalábbis, ha túléljük.”

     
VARÁZSLATOS...

EVVALENA SZALON * Spirituális összejövetelek, szeánszok, előadások, tanítások, kiállítások, tárlatok, kirándulások * Az aktuális programot kövesd nyomon a Facebook-on!

Evvalena di Reirossi ÉVA ILONA spirituális tanácsadó író tanító


Promote Your Page Too

BOSZORKÁNY VOLTAM VELENCÉBEN: A BOSZORKÁNY KÖNYV

SZERELEM * EROTIKA * BŰVÖLET

     
* BOSZORKÁNY kontra PAP

Evvalena di Reirossi - Pater Prospero - Veronica Chiave

BOSZORKÁNY kontra PAP

Szerelem, halál, átok, ördögök, szellemek, alvilág és túlvilág a spiritiszta vallásában és a lelkész hitében

Egy katolikus pap harca egy mindenre elszánt boszorkánnyal – napjainkban

„...ugyan milyen segítséget adhat Prospero atya szerelmi bánataimra, hiszen Ámor nyila őt soha nem érheti el, soha nem volt és nem is lesz benne tapasztalása. És Evvalena pedig mit is tudhatna a Mennyek birodalmáról, amikor szellemeket idéz és táncot jár a Holdnak?

Én csak egy egyszerű kereső vagyok, keresem a nekem kikövezett utat, mely a megértéshez és a bizonyossághoz vezet. A régi utak ugyan biztonságot adnak, ám az új ösvények úgy vonzanak, mint a kalandort az ismeretlen feltérképezése. Ezért Isten bocsássa meg nekem, tévelygő gyermekének, hogy a ,miértekre’ a válaszokat nemcsak az atyánál és a kereszténységben keresem!” Veronica 

*   *   *

Ez a könyv egy rendkívül érdekfeszítő, izgalmas történeteken keresztül megmutatkozó iránytű a hitevesztett, önmagát kereső, segítségre szoruló ember számára. Mindezek mellett értékes ismereteket sajátíthatunk el az okkultizmus és a kereszténység ez idáig titkos tanaiból két karizmatikus, lenyűgöző személyiséggel rendelkező lelki vezető által.

Igen nagy felismerés volt a számomra, hogy ez a régi „ellentét”, csatározás még a napjainkban is élő valóság. / Dariussza  r.s.

*   *   *

„Ebben a könyvben egy katolikus pap harcát szemlélhetik, melyet egy minden eltökéltséggel megáldott boszorkánnyal vív, olyannal, akit pár száz évvel ezelőtt még megégettek volna! Itt a pró és kontra dialógus gondolatai és érzései égetik majd azok lelkét, akik ebben maguk is érintettek, s hajlandók a viadalba lelkileg-szellemileg bekapcsolódni. Egy biztos: a harc a lelkekért folyik!”

*   *   *

Botrány vagy szellemi iránytű?

Döntse el a Tisztelt Olvasó!

Evvalena di Reirossi - Pater Prospero - Veronica Chiave

BOSZORKÁNY kontra PAP

ISBN 978-615-80123-2-4

Kiadó: TÜNDÉRKÉPZŐ, 2016. szeptember 21 * www.tunderkepzo.hu

Oldalszám: 304.

Méret: 148x210 mm

Kötés: keménytáblás illusztrált belívekkel

*   *   *

Ár: 3500-Ft + 1000- a postaköltség.

A szerzői példányok megvásárolhatók előreutalást követően postán küldve.

Megrendelés:

* Evvalena di Reirossinál sms-ben és e-mailben: 06703145911 tunderkepzo@gmail.com

Személyes vásárlási lehetőség:

* Budapest:  Evvalena Szalon és Magdorka Design Stúdió – Tündérképző, V. ker. Galamb u. Bejelentkezés: 06703145911

*   *   *

LIMITÁLT, SZÁMOZOTT SZERZŐI PÉLDÁNYOK mindhárom alkotó aláírásával:

5000-Ft személyes vásárlás esetén,

6000- Ft postán küldve szállítási díjjal együtt.

Megrendelés, illetve bejelentkezés a fenti elérhetőségeken.

Egyéb vásárlási lehetőségek, helyek: Líra könyvesbolt hálózat www.lira.hu * Elixír könyvesbolt www.elixirbolt.hu * Kele Verus https://ezokonyvek.hu

*   *   *

PDF BETEKINTŐ: pdf betekintő

FACEBOOK OLDAL: www.facebook.com/boszorkanykontrapap

HONLAP: http://boszorkanykontrapap.gportal.hu

*   *   *

AKCIÓS KÖNYVEK

Exkluzív minőségű SIKERKÖNYVEK 1500-Ft!!! * Kiállítások, bemutatók kirakati példányai minimális külső elváltozással *** BOSZORKÁNY VOLTAM VELENCÉBEN szerelem, erotika, bűvölet...exkluzív félvászon kötés arany felirattal, védőborítóval 396 old. Bővebben http://boszorkanykönyv.gportal.hu (összesen 14 db) *** BOSZORKÁNY KONTRA PAP szerelem, halál, átok, túlvilág, alvilág a spiritiszta vallásában és a lelkész hitében...kemény fedelű, fóliázott, illusztrált, A/5 méret, 304 oldal. Bővebben: http://boszorkanykontrapap.gportal.hu (összesen 8 db) *** 666 BÖLCSESSÉG A TAROT KÁRTYÁBAN Tarot könyv A/5 puhafedelű illusztrált 173 oldal. Bővebben: www.tarotakademia.hu *** Személyes átvétel kedden és pénteken 10-20, Bp. V. Galamb u. 4, bejelentkezés szükséges: 06703145911 * Kiszállítás előreutalást követően * Szállítási költség 1500-Ft/könyv, 3 könyv esetén 3600-Ft *** Megrendelés telefonon és sms-ben: 06703145911 * A "minimális külső elváltozások" tényleg minimálisak, ajándéknak is adhatóak a kötetek...egy árnyalattal halványabb a fedél a kirakati napoztatástól vagy kézbe véve mindig ugyanazon az oldalon nyílik vagy porkarcos a fedőlap vagy csipesz nyom néhány oldalon vagy nincs védőborító...

*   *   *

Értékes szellemi viadal - kritika

Megtisztelőnek érzem, hogy az elsők között olvashattam el ezt a különleges tartalommal bíró könyvet. Ezen írásmű egyaránt képviseli a klasszikus kultúrákat és a modern életszemléletet, mivel feleleveníti a kereszténység és a boszorkányság örök ellentétét, úgy, hogy ez utóbbi már a New Age korszak szellemiségét is képviseli. Igen nagy felismerés volt a számomra, hogy ez a régi „ellentét”, csatározás még a napjainkban is élő valóság.

A modern idők embereit leginkább foglalkoztató nagy „élettémák”, mint a szerelem, a halál, a betegség és a hit kérdései tiszta, világos és érthető megválaszolásra kerültek a két, úgymond ellenséges nézet által. Ez a könyv egy rendkívül érdekfeszítő, izgalmas történeteken keresztül megmutatkozó iránytű a hitevesztett, önmagát kereső, segítségre szoruló ember számára. Mindezek mellett értékes ismereteket sajátíthatunk el, mind az okkultizmus és a kereszténység ez idáig titkos tanaiból két karizmatikus, lenyűgöző személyiséggel rendelkező lelki vezető által. Bár jómagam ezoterikus, úgymond pogány nézeteket vallok, ám a katolikus Prospero atya eszmefuttatásai, válaszai is rendkívül értékesnek bizonyultak a számomra.

Még egyszer köszönöm a könyv íróinak, hogy megosztják értékes szellemi viadalukat, mely által minden olvasónak kitágul a világnézete, megerősödik a csodatételek és az akarat teremtő ereje iránti hite. A legnagyobb ajándék, melyet e sorok adtak, az a bizonyosság, hogy soha nem vagyunk egyedül, mindig van kihez fordulni, s mindig van mellettünk, felettünk egy örök gondviselés, egy isteni védelem, bármilyen vallásnak is vagyunk a követői.

Köszönöm a széles látókörű szellemi útmutatót, megerősítést Evvalena di Reirossinak, akit mesteremnek és tanítómnak tekintek.

„Küzdhetek a saját utam nevében amaz út ellen, amit egy másik választott. Bírálhatom értelme működés módját. Az értelem mozdulatai bizonytalanok. Szellemi téren mégis tisztelnem kell ezt az embert, ha ugyanazon csillag felé küszködik.” /Antoine de Saint-Exupéry

                                          Szeretettel: Dariussza, okkultista tanácsadó

 

 „… és még ő beszél a sátánról!? Nahát, micsoda idők! Álszent fapapok! Még én is jobban ismerem a régi rítusokat, mint ezek a tudatlanok! A templomokban nincs szentelt víz, nem lehet gyertyát áldatni, nem akarnak házat szentelni. Álljon már meg körmenet! Én tanítsam meg a papot mire való a rózsafüzér?...”

„…amannak meg fogalma sincs a rózsafüzér keresztény varázslatairól, és még ő beszél a sátánról!? Nahát, micsoda idők! Álszent fapapok! Még én is jobban ismerem a régi rítusokat, mint ezek a tudatlanok! A templomokban nincs szentelt víz, nem lehet gyertyát áldatni, nem akarnak házat szentelni. Álljon már meg körmenet! Én tanítsam meg a papot mire való a rózsafüzér?”

„…ők is valami olyasmit csinálnak, amit én. Az oltár a mágikus nagyasztal, a pap a mágus. Varázslatos eszközei vannak, varázserővel feltöltött szentelt gyertya, szentelt víz… Azt mondja a vörösborra, hogy az Jézus vére. A vízre pedig azt mondja, hogy az maga az emberiség. Egyesíti Jézus vérét, lelkét, szellemiségét az emberiséggel, és végül a legerőteljesebb mágikus gyárba, vagyis a testébe beviszi, azaz megissza a csodaitalt. Mi ez, ha nem mágia? Ráadásul enyhe kannibalizmus… Jaj, dehogyis ennék a Jézus testét jelképező szentelt ostyából! Nem akarok sem Jézus lenni, sem kannibál…”

 

„A New Age mozgalom nem más, mint egy bevásárlóközpont, ahol a polcokra a lehető legtöbb és legkülönfélébb árut pakolják fel, hogy mindenki választani tudjon a saját ízlése szerint. Mi köze ennek az igazságkereséshez?!"

„Egy bajban lévő ember, aki jóshoz, boszorkányhoz fordul, mindent elhisz. A kártyák mindig azt üzenik, ami mélyen, benned él. Ez az ördög bibliája, mert azt olvasol ki belőlük, amit csak akarsz!”

„A mágiával viszont arra próbálják rávenni ezeket az általunk pontosan nem is ismert, és homályba burkolódzó lelkeket, hogy a mi akaratunkat hajtsák végre az isteni szférában. Nem gondolod Veronica, hogy ez egy csőre töltött fegyver, amely fordítva is elsülhet, sőt, teljességgel bizonytalan a különféle mágikus beavatkozások kimenetele?!”

„…úgy vezet minket az Isten, hogy egyre közelebb kerüljünk Hozzá... Vallásosnak lenni annyit jelent, hogy Isten jelenlétében élsz… ami fent, az Égben, s ami bent, a Szívben van.”

” Jézust válaszd, Veronica, ne Belzebubot, az ördögök fejedelmét!”

„…az üdvözülés reményében Isten kívánalma szerint Isten szeretetéből lettünk, s vagyunk, akik vagyunk…”

 

„— Papi életedben még nem okozott nehézséget az, hogy nektek cölibátusban kell élnetek?

Minden embernek van vonzása és taszítása. Van, aki vonzó, és van, aki taszító, s olyan is, aki másképpen vonzó! Ez ma is így van velem. S ha ezt tagadnám önmagam előtt, akkor az érzékeléseimet tagadnám meg. A megtagadott érzés, érzékelés azonban nem marad nyugalomban, hanem bezárva még inkább erősödik, és előbb-utóbb belső konfliktushoz vezet!

— Ezt jól megmagyaráztad! Minden pap ilyen mesterien ködösít?

No, de Veronica! Mi, emberek képesek vagyunk irányítani a gondolatainkat, s általa uralni az érzéseinket! Ez néha nagyon nehéz, de sokat segít.  Ezzel szemben az állatok csak ösztöneik szerint cselekszenek.

— Mégis mit jelent megtartani a cölibátust? — erősködtem tovább.

A cölibátus papi nőtlenséget jelent. Nem házasodhatunk, és nem alakíthatunk ki senkivel sem szorosabb érzelmi viszonyt.

— Legalább csókolózni szabad? – provokáltam tovább Prospero atyát.”

„Csak pislogni tudtam ellentmondást nem tűrő szavai hatására. Talán egy kicsit meg is ijedtem, s bűnösnek, az ördög barátjának éreztem magam a jövendőmondókkal tartott kapcsolataim, s elsősorban Evvalena miatt.  Némán megráztam a fejem, hátha a helyükre kerülnek kavargó gondolataim. Jobban szerettem volna Evvalenát tündérnek tudni, semmint a sátán menyasszonyának.”

„Azt mondta ordítva, szinte magából kikelve, hogy szörnyűség, amit a rózsafüzérrel művelünk, hogy belénk költözött az ördög, és egyáltalán, hogyan is jut eszünkbe ilyen sátánista dolgokat kitalálni…”

#boszorkány #pap #spiritiszta #spiritizmus #ezoteria #lelkész #plébános #pentagramma #kereszt #katolikus #templom #jóslás #kártyavetés #necromancy #bibliomancy #rózsafüzér #cross #rosario #pentagram #priest  #book #könyv #Love #death #curse #ghost #devil #underworld #afterlife #spiritualworld #Cristian #faith #szerelem #halál #átok #szelle #ördög #túlvilág #alvilág #religion #pastorale #church #chiesa #strega #pater #padre #spiritizmo #esoterica #tarot #morto #witch #sátán #jesus #jézus #keresztény #biblia 

 

 

     
A PAP

„…vajon mekkora kárt tudnak okozni azok az újkori mágusok, boszorkányok, akik innen-onnan szedték-rakták össze a tudásukat, vagy talán az is lehet, hogy gonosz forrásból nyerték a hatalmukat. 

„Az ördögi bajoktól, a varázslástól, a boszorkányságtól és mindenféle okkult baj minden formájától, kérünk Téged, Uram, szabadíts meg minket!"

Pater Prospero

     
hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
P. PROSPERO

„…úgy vezet minket az Isten, hogy egyre közelebb kerüljünk Hozzá..."

„Egy bajban lévő ember, aki jóshoz, boszorkányhoz fordul, mindent elhisz. A kártyák mindig azt üzenik, ami mélyen, benned él. Ez az ördög bibliája, mert azt olvasol ki belőlük, amit csak akarsz!”

"Vallásosnak lenni annyit jelent, hogy Isten jelenlétében élsz… ami fent, az Égben, s ami bent, a Szívben van.”

„A mágiával viszont arra próbálják rávenni ezeket az általunk pontosan nem is ismert, és homályba burkolódzó lelkeket, hogy a mi akaratunkat hajtsák végre az isteni szférában.

     
LELKIGYAKORLAT

Insula pacis – a „Béke szigete”

Lelkigyakorlat a Szent Jakab templomban és zarándokházban Pater Prosperoval kattints ide!

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
     

Boszorkány kontra Pap | Promote Your Page Too


ÚJRA NYITVA! ~FBLOG~ ÁLLATKÍSÉRLETEKTÕL MENTES A SMINKED? ~HAMAROSAN KREDIT NYEREMÉNY! TERMÉKTESZTEK!~FBLOG~ÚJRA NYITVA!    *****    Astropapa-iskolája mindenkit szeretettel vár és INGYENES TANÁCSOT AD minden kedves érdeklõdõnek!    *****    Supernatural - ODaát - 13. ÉVad - Extrák - Infók - ÉRdekességek - ODaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - ODaát    *****    A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!    *****    | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale |    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Infrashape Horizontal fittness stúdió Debrecen